2010. május 31., hétfő

2010. május 25., kedd

Túrótorták királynője

Az elnevezés nem tőlem származik, hanem kedves barátunktól, aki miután megkóstolta, azóta is emlegeti, nem is mint a túrótorták, hanem egyáltalán mint minden torták koronázatlan királynőjét.
Sokáig az ír whiskey-s krémtorta óriási versenytársa volt, és évekig nem akadtam olyan receptre, amelyik felvette volna velük a versenyt.



Az eredeti receptet anyu találta, már nem emlékszem, hogy hol, mindenesetre ő kérte, hogy süssem meg, mert biztos finom. Némi feljavítás után receptje a következő:

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 4 tojás
  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg cukor
  • 1/4 dl rum
  • 15 dkg liszt

A túrókrémhez:
  • 1 kg túró
  • 2 citrom
  • kb. 22 dkg porcukor
  • 6 lap zselatin (vagy egy kiszacskó)
  • 4 dl tejszín
  • 50 dkg friss eper, barack, málna, banán esetleg konzerv őszibarack
  • díszítésnek a torta tetejére további gyümölcs vagy befőtt ízlés szerint
  • 1 csomag tortazselé

A tésztához 10 dkg vajat 10 dkg cukorral habosra keverjük, majd egyesével hozzákeverjük a tojássárgákat és utána kanalanként a rumot.
A tojásfehérjéket felverjük, amikor már kezd keményedni, hozzákeverek még 5 dkg cukrot.
A vajas-cukros-tojásos krémhez először a liszt egy részét, majd a tojásfehérje egy részét keverjük, addig folytatva, míg el nem fogy.
Kivajazott, lisztezett 26-28 cm átmérőjű kapcsos tortaformában 165 fokon (nem légkeverésesnél 10 fokkal magasabban) kb. 30-35 percig sütöm.

Amíg hűl, a krémbe szánt gyümölcsöket felaprítjuk (és még a mosogatás is belefér :))

A krémhez először a túrót keverjük össze 2 citrom levével, és kb. 20 dkg porcukorral, de ez ízlés szerint több/kevesebb is lehet, csak figyelembe kell venni, hogy a tejszín nem édes, tehát a túrókrémet kicsit édesebbre kell csinálni, mint amilyennek a végeredményt szeretnénk.
Ezután botmixerrel kicsit összetörjük a túrót.
Fontos, hogy milyen túrót használunk, én a papírba csomagolt vagy a műanyag dobozos 1/4 kilós kiszerelésűt szoktam venni, tapasztalatom szerint a zacskós vizesebb. Abból is el lehet készíteni, de akkor több zselatin kell hozzá.
Kb. fél deci tejszínben feloldjuk a zselatint, kicsit lehűtjük és jól elkeverjük a túrós masszával.
A maradék tejszínt felverjük, jól összekeverjük túrókrémmel, és végül belekeverjük a maradék gyümölcsöket is.
Az egészet a tortaforában lévő tésztára öntjük, és hűtőben legalább 3 órát dermesztjük.

Utána jöhet az utolsó fázis, a díszítés és rá a tortazselé, ez utóbbi elhagyható, ha nem kell utaztatni tortát és olyan gyümölccsel díszítjük, ami nem barnul meg.
Ez már mindenkinek egyéni ízlésére, fantáziájára és idejére van bízva. Jó

2010. május 24., hétfő

Ír-whiskey krémes torta

Az eredeti receptet egy nyolcvanas évek végén - az akkor még német nyelvű - Burdában találtam. A torta tésztájához szükséges hozzávalókat sajnos maradéktalanul nem sikerült lefordítanom, és német anyanyelvű kollégámnak, férfi lévén, fogalma sem volt, mit jelentenek azok a szavak. Most már gyanítom, hogy az étkezési keményítő lett volna, ami a tésztába kellett, de akkoriban ez még nem volt mindennapos dolog.
Így hát a rejtélyes összetételű de kakaós piskótának kinéző tészta helyett diós tortalappal sütöttem meg életem első ír-whiskey krémes tortáját. Szerintem így még finomabb.

A családi összejövetelek egyik legkedveltebb darabjának a receptjét azóta is több helyen kerestem, de nem találtam. Kissé időigényes, de roppant finom...




Diós tortalap
Hozzávalók:

  •  10 dkg vaj
  • 25 dkg cukor
  • 2 egész tojás
  • 2,5 dl tej
  • 20 dkg liszt
  • 1 zacskó sütőpor
  • 15 dkg darált dió
A megadott mennyiség két tortalaphoz elég. Én mindig ennyiből készítem, majd kettévágom és a felét lefagyasztom, így a következő sütésnél nem kell a tortalapot is újra készíteni.

A vajat a cukorral és a tojások sárgájával habosra keverem, apránként hozzákeverem a hideg tejet, a sütőport, a lisztet és a diót, végül kanalanként a tojások keményre felvert habját.
Kivajazott, kilisztezett kapcsos tortaformában 180 fokos sütőben tűpróbáig sütöm.
Ha kihűlt, kettévágom. Az egyik felét elteszem későbbre, másik felét visszateszem a tortaformába, és jöhetnek rá a krémek!

A tortalapot meg lehet locsolni egy kis cukrozott langyos tej és whiskey keverékével, ha a lágyabb tortalapot szereti valaki.

Whiskey-s csokoládé krém
Hozzávalók:

  • 30 dkg étcsokoládé
  • 1/2 dl víz
  • 1/2 dl whiskey
  • 4 lap zselatin
  • 6 tojásfehérje

Az étcsokoldét a whiskey-s vízben felolvasztom (ha valaki édesebben szereti, 10-15 dkg csokit lehet tejcsokoládéval helyettesíteni), és ha felolvadt, belekeverem a hideg vízben előzetesen beáztatott zselatint. Ha nem kapható lapzselatin - akkor a kis zacskós zselatinból 1 teljes zacskónyit előzetesen a whiskey-s vízben elkeverek, és abban olvasztom fel a csokoládét.
A felolvasztott csokit hideg vízfürdőbe teszem, hogy mire tojásfehérjét kemény habbá verem, addigra lehűljön - de csak annyira, hogy ne szilárduljon meg.
Ezt követően a hat tojásfehérjét kemény habbá verem és 3-4 menetben a csokimasszához keverem. Ráöntöm az egészet a tortalapra, és hűtőben kb. 3 órát hagyom szilárdulni.
A recept szerint ír whiskey-vel kell készíteni, de szerintem még bourbonnal sem lehet nagyon érezni a különbséget...

Tejszínes krém
Hozzávalók:
  • 5 dl tejszín
  • 1 zacskó vaníliás cukor
  • 1 teáskanál porcukor
  • 4 lap zselatin (vagy egy kiszacskó)
0,5-1 dl tejszínben felolvasztom a zselatint előírás szerint, majd félreteszem hűlni. Addig felverem a tejszínt, mikor már kezd keményedni, beleszórom a vaníliás cukrot és a porcukrot, és ezzel verem keménnyé. Ha már kemény a krém, óvatosan hozzákeverem a zselatinos tejszínt, és az egészet ráöntöm a már megszilárdult csokis krém tetejére.
Hűtőben legalább 3 órát hagyom szilárdulni.

Ha megszilárdult a krém, (lehetőleg holland) kakaóporral szórom meg a tetejét, melyet alkalom szerint papírból kivágott mintával díszítek.

A torta akkor a legfinomabb, ha egy éjszakát áll a hűtőben.

Kicsit időigényesnek tűnik, de mivel úgyis szünetet kell tartani a tortalap sütése és a két krém készítése között, így három részletben készíthető, és így egyszerre kevesebb időt kell a tortával foglalkozni.

"Jobb, mint a brownies" keksz


Nem vagyok keksz-rajongó, nem is nagyon értem, miért olyan népszerűek a cookie-k az angolszász világban. Ha töltelék nélküli édességet akarok sütni, az akkor inkább brownie vagy muffin.
De most találtam egy receptet, és ha nem lett volna ilyen neve, valószínűleg fel sem tűnik. De ilyen neve volt! "Better than brownies cookie".
Nagyon könnyű volt elkészíteni, legfőbb alkotórésze a csoki, és isteni omlós, finom falat.

Hozzávalók:

* 233 g étcsoki
* 28 g vaj
* 2 egész tojás
* 134 g cukor
* 35 g liszt
* 1/2 teáskanál vanília aroma
* 1/4 teáskanál sütőpor
* 175 g étcsoki chips (én 1 tábla étcsokit vagdostam apró darabkákra + 1 nagyobb húsvéti nyúl fülét)

A lisztet és a sütőport összekeverjük. Az étcsokit a vajjal felolvasztjuk. Amíg hűl, az egész tojásokat a cukorral és a vaníliaaromával kézimixerrel habosra keverjük (turbó fokozat, 1 perc).
Belekeverjük a csokit, utána a lisztet, és legutoljára - ezt már kanállal - a darabolt étcsokit.

Sütőpapírra egy evőkanállal kis halmokat rakunk (1 darabhoz kb. 2/3 evőkanálnyi mennyiséget) és 180 fokos sütőben kb. 12 percig sütjük. 25 darab lesz belőle.

Hogy jobb-e mint a brownie? Hát ez elsősorban a brownie recepttől függ. De tény, hogy vetekszik az én kedvenc browniem-mal. Ami nem kis teljesítmény! Az biztos, hogy nagyon finom lett, és nagy sikere volt.
Az eredeti receptet egy portugál lány elég bizarr nevű blogján blogján találtam: "technicolorkitcheninenglish" (kb. színes, szélesvásznú konyha, angolul).

Teréz sajtos pogácsája


A recept anyu régi kolléganőjétől származik - őt hívják Teréznek.
Finom, könnyű pogácsa, sok sajttal.

Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg vaj vagy Ráma margarin
  • 10-10 dkg füstölt (Karaván) és nem füstölt (Pannónia) sajt
  • 2 dkg reszelt sajt a tetejére
  • 1 doboz tejföl
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 tojás a tésztába + 1 tojás a tetejét megkenni
A lisztben vajat vagy margarint elmorzsoljuk, és hozzákeverünk ízlés szerint 2-3 teáskanál sót.
Utána belekeverjük a reszelt sajtot.
A tejfölben elkeverjük az élesztőt és a tojást és összedolgozzuk a tésztával.
Ebből nagyon lágy tészta lesz, amit legalább 2 órán keresztül hűtőben kell pihentetni (én mindig előző este készítem el, így egy éjszakát pihen a hűtőben).
Kb. 1 cm vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk, tetejét tojássárgával megkenjük, megszórjukl reszelt sajttal. Lehetőleg nem Pannóniával, mert az nagyon szétolvad (szerintem erre legjobb a Trappista vagy a Karaván).

200 fokos sütőben kb. 10-15 percig sütjük.

Első peyote karkötőm


Hát igen, látszik rajta, hogy az első. Sokáig le is akartam fűzni, lehet, hogy végül ez lesz a sorsa. De nagyon tetszenek a színei.
A mintát sajnos nem tudom, kinél láttam először, ezúton is elnézést kérek, és köszönöm, mert nagyon tetszik. Sokan megfűzték különböző színekben, ezekben még nem.

Első bogyóm


Gábornak készült névnapjára, kulcstartónak. Ez az első begyöngyözött fagolyóm, már úgy az első, hogy három gyengébb kísérlet után ez végre kinéz valahogy. Két fél részből áll, középen összevarrva.
Minta: Framboise
Vigyázat, a minta 15mm-es fagolyót ír, ez jó is akkor, ha 15/0-s kásával dolgozunk, egyébként felejtős. A fényképen szereplő golyó 20mm-es.

2010. május 23., vasárnap

Okno


Nem hittem volna, hogy ilyen szép lesz, és a fénykép közel sem adja vissza azt a csillogást, amit a valóságban mutat.
Annyira tetszik, hogy fűzni fogok hozzá egy karkötőt is.
Minta: Mu

Méteres

Mindig is szándékomban állt Méterest sütni, mert nagyon finom házisütiként emlékszem vissza rá még gyerekkoromból. A szomszéd néni sütött néha, és akkor mindig hozott át belőle nekünk.
Csak valahogy macerásnak tűnt. Meg nem is volt őzgerincem. Aztán vettem, de eltűnt. Aztán egy vendégeskedés alkalmával finomat szerettem volna sütni, de nem akartam elmenni vásárolni. És a Métereshez megvolt itthon minden, ami kellett.
Terrinformában sütöttem, két adagban, mert csak egy formám volt (azóta vettem még egyet) egy órán belül megvolt. A krémet vacsora alatt sikerült összehozni (kb. 10 perc alatt), és gyerekfektetés után összeállítottam. Szóval nem volt túl macerás, bár azt azért nem állítom, hogy a brownies nem egyszerűbb.
Ennyi maradt belőle fényképezéshez:


A recept a Kiskegyed Konyha Extrából származik, nekem nagyon beváltak a hagyományos sütireceptjei.

Hozzávalók
A tésztához:
4 tojás
25 dkg porcukor
25 dkg liszt
1,5 dl olaj
1,5 dl langyos víz
2 ek kakaópor
1 tasak sütőpor
vaj és liszt a sütőformákhoz

Kivajazzuk a sütőformát és megszórjuk liszttel.
A tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral, majd beleöntjük az olajat és a vizet, és alaposan összekeverjük (kézi mixer, legmagasabb fokozat, 2 perc).
A lisztet a sütőporral összekeverjük, és hozzáadjuk a tojásos masszához.
A tészta felét áttesszük egy másik edénybe és hozzákeverünk 2 ek kakaóport.
Utána felverjük a tojások habját és fele-fele arányban belekeverjük a tésztákba. Én három részletben szoktam a tésztához keverni, mert az én tapasztalatom szerint így kevésbé esik össze a tojáshab.
Beleöntjük a sütőformákba és 165 fokos előmelegített sütőben (légkeveréses) kb. 30 percig sütjük.
Amikor kész, deszkára borítjuk és kihűtjük.


A krémhez:
6 dl tej
1 csomag vaníliás pudingpor (főznivaló)
1 csomag puncs pudingpor
30 dkg vaj
20 dkg porcukor
2 ek kakaópor
2-4 ek rum

A vajat jó előre kivesszük a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre puhuljon.
A puha vajat a porcukorral habosra keverjük, és utána belekverünk 1 ek rumot.
3-3 dl tejben megfőzzük a pudingporokat, cukor nélkül.
Amikor kihűltek a pudingok, a cukros vajat elfelezzük és fél-fél adagot belekeverünk mindkettőbe. A puncsoshoz adhatunk még 1 ek rumot és egy kávéskanálnyi piros ételszinezéket.

Összeállítás:
Mind a két tésztából felváltva kb. 1,5-1,5 cm-es szeleteket vágunk és a barnát puncsos krémmel, a sárgát vaníliás krémmel kentjük meg, majd egy tálcán egymás mellé "ragasztjuk" őket.
Nem kell vastagon kenni - ez kb. 3-4 mm vastagon kent krémet jelent.
A végén mindkét krémből kimaradt egy kevés, két ek kakaóport hozzáadva összekeverjük őket, és ízlés szerint még egy kis rumot keverhetünk hozzá.
A méteres rudak tetejét és oldalát ezzel megkenjük.

Egy éjszakát (de legalább 3-4 órát) hűtőbe kell tenni, és másnap szeletelni. Ferdén kell vágni, kb. 30 fokos szögben, akkor lesz csíkos. Nyugodtan fel lehet az egészet szeletelni, nem szárad ki.
Nagy sikere volt!

Almás-túrós falat


Ennek a süteménynek a legfőbb jellemzője - azonkívül, hogy finom - hogy könnyű elkészíteni és nincs benne túl sok kalória sem.



Hozzávalók:
  • 2 tojás
  • 6 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 50 dkg túró
  • 3 reszelt alma
  • 4 dkg búzadara
  • 1/4 csomag sütőpor
  • 1/2 csomag vaníliás pudingpor
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa
A tojás sárgákat a vajjal és a cukorral habosra keverem.
Utána hozzákeverem a többi hozzávalót is, majd kivajazott, zsemlemorzsával megszórt tepsibe öntöm.
(Aki idegenkedik a pudingportól, az készítheti helyette 1 evőkanál étkezési keményítővel + fél vanaíliarúd kikapart belsejével.)
180 fokos sütőben kb. 45 percig sütöm.
A hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához elegendők.
Langyosan, pici fahéjjal megszórva a legfinomabb!